Négy év után – úgy tűnik – letett az egyetemi-főiskolai rendszer gyors és fájdalmas „racionalizálásáról” a felsőoktatási államtitkárság, amely az intézményrendszer legfontosabb problémáira eddig nem adott megoldási javaslatot.
A meghirdetett képzések számát 15 százalékkal csökkentenék, de indulna farmerképzés is, valamint növelnék a kutatók számát – áll a felsőoktatási koncepcióban, amely létrehozná a tudományegyetem, az alkalmazott tudományegyetem és a közösségi főiskola intézményét is.
Palkovics László felsőoktatási államtitkár bemutatta az új felsőoktatási koncepciót, amely a Fokozatváltás a felsőoktatásban címet viseli. A koncepció alapján új képzési szerkezet és alapképzési típusok kialakítását tervezik, erősítenék a gyakorlatorientált képzéseket, bevezetik a duális képzési formát. Több külföldi hallgatót is szeretnének, és fejelsztenék a határon túli felsőoktatást is.
Nem a bolognai rendszer rossz, hanem a magyarországi megvalósítása - mondta Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a Professzorok Batthyány Köre által rendezett szombati budapesti konferencián.
Drasztikusan meggyengülhetnek a hallgatói érdekképviseletek, ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) javaslatait megszívleli a kormány. A gólyatábori botrány miatt kipécézett ELTE-n például 12-ről három főre csökkenne a hallgatók létszáma az egyetem legfőbb döntéshozó szervében, a szenátusban, és ezzel párhuzamosan a kari tanácsokban is kevesebb diák ülne. A támadás az egyik olvasatban a kormány kontra hallgatói szervezetek-meccs egyenes folytatása, ugyanakkor vannak olyan hangok is, amelyek szerint a HÖK-ök nem azzal foglalkoznak, amivel kellene nekik, és ezért volna ideje újragondolni a jogköreiket.
Módosítaná a felsőoktatási törvényt Palkovics László felsőoktatási államtitkár azt követően, hogy egy, hallgatói önkormányzatok által szervezett gólyatáborban a gyanú szerint nemi erőszak történt egy hete – írja a Magyar Nemzet.
Fontos megvizsgálni bizonyos felsőoktatási szakok létjogosultságát, de ezt közösen kell megtenni az egyetemekkel – mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára.
Több mint 106 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, közülük csaknem 74 ezren jutottak be. Szakképzésre 6 ezren, alapképzésre 47 ezren, osztatlan képzésre 6 ezren, mesterképzésére több mint 14 ezren nyertek felvételt.
Közösen kialakított, távlatos stratégia adhat választ az egyetemi-főiskolai rendszer feszültségeire - többek között ezt állapította meg Palkovics László felsőoktatási államtitkár és Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora, akik szerdán egy hallgatói fórumon vettek részt.
Jelentősen csökkentené az elérhető alapszakok számát Palkovics László, az újonnan kinevezett felsőoktatási államtitkár. Palkovics azt mondta, felül fogják vizsgálni, hogy hol van értelme az osztatlan képzés visszaállításának, és akár még a felvételit is visszaállíthatnák az intézmények. Az államtitkár szerint nem politikai komisszárok lesznek az ősztől a felsőoktatási intézményekhez küldött kancellárok.
Palkovics László Széchenyi-díjas gépészmérnökre utalt Balog Zoltán erőforrás-miniszter, amikor arról beszélt kedden, hogy az új felsőoktatási államtitkárt egy nemzetközi nagyvállalattól „kölcsönzi” majd a kormány – erősítette meg a korábbi sajtóhíreket az Eduline-nak több felsőoktatási intézmény vezetője.
Palkovics László, a Kecskeméti Főiskola tanára a legesélyesebb a felsőoktatási államtitkári posztra, Klinghammer István helyére - közölte meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Népszabadság.